ÉLETMÓDVÁLTÁS – HA SOHA NEM KÉSŐ, AKKOR MIÉRT NE VÁRHATNA…?

14.10.2021

Minden csatornán találkozunk az életmódváltásra buzdító felhívással, ami nem meglepetés, ha odafigyelünk a hírekre… a magyar lakosság majd fele egyáltalán nem sportol. Ez nem csupán abban látszik meg, hogy az EU-ban mi vagyunk a harmadik legkövérebb ország, ahol minden negyedik felnőtt túlsúlyos, hanem visszaköszön a cukorbetegek, inzulinrezisztensek egyre növekvő számában, a daganatos és keringési betegségek kiemelkedő arányában. Alig látni ma olyan idős embert, akinek ne lenne valamilyen krónikus betegsége, míg tőlünk nyugatabbra nem fehér holló az aktívan sportoló 80 feletti sem. A problémák hátterében pedig rendre a túlsúly és a mozgásszegény életmód áll.

Időről-időre összefutunk motivációs cikkekkel, amelyekben idősebb sportolókat láthatunk, ami azt az érzést keltheti bennünk, hogy „ej, ráérünk arra még…”

A legtöbb ilyen idősebb sportoló azonban vagy életmódszerűen egész fiatal korától aktív életet élt, vagy valamilyen komoly egészségügyi probléma késztette, hogy teljes fordulatot vegyen az élete és aktívan tegyen az egészségért. Ez a csoport a szerencsésebb, mert sokan a mozgásszegény életmód következtében már csak a betegségekkel szembesülnek, ami mellett egy új, aktív életmód kialakítása sokkal nehezebb és nagyobb áldozatokat kíván, mintha ezt még egészségesen elkezdjük, és nem hagyunk teret a túlsúllyal és mozgásszegény életmóddal kialakuló betegségeknek.

Mit is nyerhetünk a hosszú távú, egészséges életmód mellett, ha már ma elkezdjük a változást?

ERŐSÖDŐ IZOMZAT – TARTÁS, FORMA, EGÉSZSÉG

Izmaink tömege az aktivitásunktól függően változik. Az aktív életet élők folyamatosan mozgásban vannak, így izomzatuk a mozgásuknak megfelelően épül, alakul, hogy hatékonyan tudja a test számára a szükséges mozgást biztosítani. A mozgásszegény életmód következtében viszont az izmok leépülnek. Miért is tartana fenn a testünk egy energiaigényes szövetet, amikor nincs rá szükségünk? Az aktív sportolók hamar felismerik ezeket a jeleket, hiszen néhány edzés kihagyása után érzik a teljesítményük visszaesését. Ha nem vagyunk versenysportolók, és aktívan sem mozgunk, nehezebben fogjuk észrevenni ezt a változást… Hogy milyen jeleket keressünk?

A legegyszerűbbek: kifogyunk a levegőből, ha futunk a busz után? Vagy ha 1-2 emeletnyi magasba lépcsőn kell felmennünk? Esetleg már nem olyan formás a karunk, fenekünk, mint korábban, hiába tartjuk a súlyunkat?

Igen! Az izmaink adják meg azokat a vonzó kontúrokat testünknek – izmok nélkül elveszítjük a formáinkat is. És bónuszként az izmosabb test több kalóriát igényel, azaz könnyebben belefér az étrendbe néhány kedvenc kalóriadúsabb finomság is!

Ehhez viszont rendszeres mozgásra van szükség – heti legalább 3 alkalommal 1-1 óra aktív mozgás elengedhetetlen, ami edzésben tartja az izmokat, a kerengési rendszert, a tüdő kapacitásunkat.

Hosszú kihagyás után kezdjük nyugodtan sétával… még akkor is tapasztalhatunk egy kis izomlázat és fokozatosan vezessünk be néhány aktívabb tevékenységet is, legyen az fitnesz óra, tánc vagy jóga, de akár a kocogás, vagy súlyzózás – mindenképpen olyan mozgás, ami, az erőfeszítéseket követően jó érzéssel tölt el. Itt találsz tippeket a sikeres kezdéshez: http://sportplacc.hu/eletmod/miert-olyan-nehez-elkezdeni-tippek-sikerhez/

Idősebb korban, betegségben, vagy akár műtéteket követően felépíteni egy aktív izomzatot mindig nehezebb és sokkal nagyobb erőfeszítéssel jár, mint egy jól karbantatott testben megérni az éveket és felvenni a harcot egy-egy nem várt betegséggel. Soha nem késő elkezdeni, ugyanakkor minél később kezded, annál nehezebb lesz! Ezért nem várj!

JAVULÓ MOZGÁS KOORDINÁCIÓ – EGYENSÚLY, ÜGYESSÉG, AGILITÁS

Izmaink, tudatunk számos mozgásra emlékszik, és nem felejti el akkor sem, ha sokáig nem végezzük. Csak hogy néhány klasszikust említsünk: aki egyszer megtanult biciklizni, vagy úszni, akár sok év múlva is újra tudja kezdeni és menni fog…

Érdemes minél sokfélébb mozgást kipróbálni, és testünk később könnyen visszaemlékezik, és kisegít bennünket ott, ahol tudatosan már nem is emlékezünk. Az eltérő mozgásformák eltérő izomcsoportokat is megdolgoztatnak, így izomzatunk mindenhol fejlődik. Ezt a célt szem előtt tartva alakultak ki a cross fit és körezdés jellegű tréningek is, hogy a fő sport által megdolgozott izmok mellett egy kiegyensúlyozottabb izommunkát biztosítsanak testünknek. Ezek az izmok pedig egymást is segítik, támogatják – adott esetben át tudnak venni terhelést, ha valamilyen sérülés miatt pihenésre van szüksége egy-egy testrészünknek.

Minél széleskörűbb gyakorlata van a testünknek, izmainknak a különböző mozgásokkal, annak fejlettebbé válik a mozgás koordinációnk. És minél jobb a mozgáskoordinációnk, annál biztosabban állunk a lábunkon – azaz a hirtelen, váratlan helyzetekben is ügyesebben reagálunk: ha megbotlunk, ritkábban esünk el, ha hirtelen megfordulunk, nem veszítjük el az egyensúlyunkat, vagy éppen el tudjuk kapni az asztalról leguruló tárgyakat. Ezek a mozdulatok fiatalabb korban teljesen magától értetődőnek tűnnek, azonban a mozgásszegény életmód következtében egyre inkább szembesül vele mindenki.

A mozgáskoordinációnk javuláslával megváltozik a tartásunk is – egyenesebben, határozottabban tartjuk magunkat, elkerülnek a nyak- hát- és deréktáji fájdalmak, és plusz bónusz, hogy emiatt fiatalabbnak, erőteljesebbnek látnak bennünket az ismeretlenek is! És nemcsoda, ha fiatalabbnak is érezzük magunkat a bőrünkben!

EGÉSZSÉGES TESTSÚLY – SZABADSÁG, KÖTETLENSÉG, MAGABIZTOSSÁG

Aki utána olvasott már a testsúlycsökkentéssel kapcsolatos tudnivalóknak, már bizonyára találkozott azzal, hogy az izomszövet nehezebb, mint ugyanannyi zsírszövet… vagyis lehet, hogy a súlyunk nem változik a mozgással… csak csökken a zsír és növekszik az izomtömeg. Ilyenkor a változást mérhetjük centikben és láthatjuk a formásabbá váló alakunkban. Ahogyan eltűnik a zsírréget és láthatóvá válik az izom, tónusosabb, definiáltabb lesz az alakunk – a karunk, a combunk, a derekunk…

Szintén szinte közhely, hogy az izom több energiát kíván – hiszen aktív kötőszövetünk és a mozgáshoz energiára van szükség, így – ha már korábban is tudatosan étkeztünk – ugyanolyan étrend mellett is bekövetkezik a fogyás… vagy rendszeres, intezívebb edzések mellett akár többlet kalóriára is szükségünk lehet. Nagyon fontos, hogy erre odafigyeljünk, mert az izmok tápanyag hiányában sem fejlődnek és emiatt az edzések is fájdalmasak, fárasztóbbak és eredménytelenek lehetnek. Azért vigyázzunk, hogy ne essünk át azonnal a ló túloldalára – aki a mozgással együtt súlycsökkentést szeretne elérni, ott nincs helye a meggondolatlan kalóriáknak!

A növekvő izomtömegünk az elfogyasztott kalóriákat – különösen mozgással fűszerezett életmód esetén – gyorsan elégeti, így a metabolizmusunk is „pörgősebb”, testünk gyorsabban felhaszhnálja a bevitt energiát. Ezért is javasolt a rendszeres mozgás, mert így a megszokott értrendünk mellett is jobban tudjuk tartani az egészséges súlyunkat. A mozgás az egyik legkönnyebb módja, hogy ezt a gyorsabb energiafelhasználást elérjük, akár nyugalmi állapotban is. Erről itt olvashattok bővebben: http://sportplacc.hu/eletmod/hatekony-fogyas-alakformalas/

KIHAGYÁS ÉS ÚJRAKEZDÉS – MINDIG ÚJ ESÉLY

Életünk ritkán folyik zavartalanul, változatlanul a megszokott rutinok mellett. Mindig vannak és lesznek váratlan események, ami miatt kiesünk a megszokott ritmusból. Nem tudunk edzeni, nem tudunk a megszokott módon étkezni, mert olyan helyzeteket kell átélnünk és megoldanunk, ami mellett abban az időszakban erre valóban nem jut se erő, sem energia.

Bár a stresszoldás egyik legkézenfekvőbb megoldása a sport, ne legyünk magunkkal kegyetlenek, ha egyszer-egyszer – saját mentális egészségünk érdekében is – pihenni hagyjuk a testünket nehéz időkben.

Egy-egy kisebb kihagyás – bár izmaink megérzik – hamar áthidalható. Az edzett, mozgáshoz szokott testünk gyorsan felveszi újra a ritmust, és segít a regenerációban. Csak azért, mert kimaradt egy hét, ne hagyjunk ki még egy hetet! Az újrakezdés annál könnyebb, minél hamarabb visszaállunk. Könnyebben megy, minél többet mozogtunk korábban. Testünk emlékezni fog és segít, hogy újra természetes legyen a mozgás. Ne hagyjuk sokáig kihasználatlanul! És ha mégis évek óta tervezgetjük a sportosabb életmódot és mégsem jutunk előrébb… itt az idő! NAGY LEVEGŐ! ÉS hidd el, jobban élvezed majd, mint amennyire most tartasz tőle! Viszont minél tovább halogatod, annál jobban nő a betegségek kockázata és utána már nehezített pályán haladsz majd. Most könnyűnek látod? Nézz körül szűkebb-tágabb környezetedben és fogalmazd meg, hogy milyen életet szeretnél élni 30-40-50 vagy akár 60-70-80 éves korodban. Az alap, amit ma építesz, teszi majd lehetővé, hogy egészséges és mobilis maradj minden korszakodban!

Tömény ez a sok tudnivaló? Gyere el a Sport Placc-ra és lépésről lépésre vezetünk, veled tartunk egy egészségesebb élet felé vezető úton! Színes mozgás palettával várunk minden korosztályt! Vidám, támogató csapatra lelsz, hogy ne csak elindulj az úton, hanem lendületesen haladj a kitűzött céljaid felé.

(forrás: hazipatika.hu😉