Miért érdemes fitnesz teremben edzeni?

23.09.2021

A járvány alaposan felturbózta az online edzés lehetőségek palettáját, ami sokak számára nagy segítséget jelent a mai napig. Azonban a közös edzés élménye, a közösség húzó ereje és a szakmai visszajelzés a gyakorlatok helyes végrehajtásáról ezen a módon nem tud megvalósulni. És a közös edzések nem csak a fizikai egészségünknek tesz jót, hanem nagyszerű mentális előnyökkel is járnak, amit szintén érdemes számításba venni.

Néhány tipp amiért érdemes megfontolni a csoportos edzéseket:

  • Szakemberrel együtt végezzük a gyakorlatokat:Az edzésen a feladatokat az edző felügyelete mellett, az ő szakmai iránymutatásával végezzük, ami segít, hogy a feladatokat pontosan, hatékonyan végezzük, így céljainkat rövidebb idő alatt tudjuk megvalósítani. Arra is figyel, hogy a gyakorlatok kivitelezésénél, hogyan kerüljük el azokat a hibákat, amelyek hosszabb távon sérüléseket okozhatnak. Az edzők vezetésével a testedzésre szánt időt így hatékonyabban tudjuk kihasználni és az edzőtársak részvételével pedig az órák sokkal élvezetesebbek is.

  • Más emberekkel találkozhatunk, új barátságokat köthetünk: Az edzőteremben lehetőség van új emberekkel találkozni. Ezek az új barátságok újabb motivációt is jelenthetnek, hogy rendszeresen járjunk sportolni. Az új kapcsolatok és vele a friss élmények is feldobják a hangulatunkat és az új közösség élménye plusz energiát ad a mindennapokhoz is. Mindamellett a csoportos edzések maguk is motivációt jelentenek az önállóan, otthon végzett fitnesz edzésekkel szemben, mert a csoportban egymást erősítve, motiválva végezzük a feladatokat, így nemcsak az edzés hatékonyabb, de az együtt végzett erőfeszítés öröme is megerősít bennünket.
  • Növeli az önbecsülést és javítja a hangulatot: A fizikai aktivitás jó érzéssel tölt el, endorfinok szabadulnak fel, amelyek boldogsággal/elégedettséggel töltenek el. Amíg a mozgásra koncentrálunk, felszabadulunk a napi problémák és bosszúságok alól. A megtett erőfeszítés, az órán mutatott kitartás és az óráról-órára látott fejlődésünk pedig segíti, hogy érezzük a saját erőnket. Ettől aztán lépésről-lépésre nő a határozottságunk, a saját értékünkbe vetett hitünk, ami aztán fokozatosan átitatja életünk egyéb területeit is… És a csapat, akivel edzünk szintén észreveszi és értékeli a változásokat, ami folyamatosan megerősít és új erővel tölt el a folytatáshoz.

  • Segít kikapcsolni:Az edzőteremben ki tudunk lépni a napi rutinfeladatok nyomása alól. A gyakorlatok kiváló stresszoldók fizikailag is, de ezzel együtt, a sportolásra szánt „én-idő” és a fizikai aktivitással együtt járó fókusz kitisztítja az elmét… Ez a kis szünet az állandó ingerekkel bombázott és az életünk problémáira megoldást kereső elménk számára nagyszerű lehetőség, hogy pihenjen egyet… meglepő lesz, hogy edzés után, amikor újra egy-egy megoldást keresünk, új, kreatív ötletek kerülnek majd elő… Mindemellett, a mozgás természetes anti-depresszáns.
  • Segíti a nyugodt alvást: Egy jó kis edzést követően mindig fáradtabbak leszünk, mintha semmit sem csináltunk volna… A fizikai fáradtság segít abban, hogy a testünk ellazuljon, és könnyebben álomba merüljön és reggel, kipihenten ébredjen. Nem csak a testi, de a szellemi regenerálódásnak is elengedhetetlen része a megfelelő minőségű alvás. E nélkül nem tudunk teljesíteni egyik fronton sem. A megfelelő alvással segítjük, hogy a testünk és elménk valóban készen álljon a kihívásokra és friss, gyors és megfelelő válaszokat adjon. Fizikailag erősít, segíti a fogyást, szellemileg elősegíti az emlékezést, a feldolgozást és a kreativitást. Fontos, hogy a fizikai aktivitást a nap aktív részében végezzük, és ne a lefekvést megelőző egy-két órában, hogy testünknek legyen lehetősége az azt követő ellazulásra.

  • Egészségesebb életmódot valósítunk meg:Amikor sikerül a rendszeres mozgást beiktatni a napi/heti rutinunkba, fokozatosan megváltozik a mentalitásunk, a testünk… olyan egészségesebb szokást alakítunk ki, amely már önmagában is nagyobb energiafelhasználást jelent a testünknek. De ezt a felhasznált energiát megfelelő étrenddel pótolnunk kell: fogyasszunk elegendő kalóriát, mert testünknek szüksége van az energiára, ahhoz, hogy rendszeresen edzhessünk. Ugyanakkor az edzés eredményeként az erősödő izmaink fokozatosan több energiát fogyasztanak majd nyugalmi állapotban is…

Mozgás, jobb pihenés és pozitív emberi kapcsolatok mellett egy erősebb, formásabb test vár….

Ha azok közé tartozol, akiknek jobban megy az edzés, ha kimozdulsz otthonról, szereted a változatosságot vagy akiket motivál a társaság, és egy barátságos teremben, egy vidám csapattal mozognál együtt, akkor érdemes hozzánk benézned. Együtt nemcsak könnyebb, de élvezetesebb is lesz!

Itt vagyunk, segítünk! Várunk a Sport Placcon és támogatunk nem csak az első lépésekben, de akár egész úton!

(forrás: rivierasportclub.com)